Vendetta - SzínesTörténetek

Történetek:

Átlag:

Hozzászólások:

Brátán Erzsébet | 2011.09.20 17:01

Vendetta

VENDETTA

A nagycsoportos Bercit két öccse követte a sorban, Bandika a középsőben, Zolika a kiscsoportban nevelkedett. Beszoktatásnál rengeteg türelmet, szeretetet igényeltek, végül szépen beilleszkedtek, olyannyira, hogy már- már az óvoda rémeivé váltak. Nem számított semmi, és senki, csak az ő véleményük volt fontos, az udvaron folyton együtt rohantak, mint az igazi nehézbombázók, mindenkit „legyőztek”, valóságos vezéregyéniségek lettek. Aki nem velük volt, az ellenük. Csapatot alkottak, állandóan eljátszották a tévében látott előző esti akciófilmet, sokszor meg kellett védeni tőlük a többi kisgyermeket. Egész életüket úgy élték, mintha egy csatatéren lennének, életbevágóan fontos volt, hogy a farkastörvények uralkodjanak, és persze Berci legyen a falkavezér. A becsületükön esett csorbát igyekeztek kíméletlenül megtorolni. Berci, amikor másodszor járta a nagycsoportot, kimondottan félelmetessé vált, akkoriban már nem volt tőle erősebb „katona” az udvaron. A szülei sokszor nem tudtak vele mit kezdeni, ilyen lett, és mi, óvónők bizony alig vártuk, hogy iskolás legyen. Személy szerint szerettem volna látni, amikor újra „kisfiú” a nagyok között. Hosszú évek során rengeteg ilyen, és ehhez hasonló „harcos” került ki az óvodából. Azért tőlük is érdemes volt legalább egyvalamit megtanulni, mégpedig a családi összetartozást, az egymás iránt érzett őszinte szeretetet, és segítőkészséget. A nagyobbak egy emberként álltak a kisebbek mellett, nem tűrték, ha bántották őket. (Fordítva persze az erősebbeknek joguk volt elbánni a gyengébbel – ha nem családtag, vagy barát volt az illető)

Egyik nap az udvari játék során Berci hatalmas színjáték közben kísérte hozzám a védőszárnyai alatt bújtatott egyik öccsét, aki bömbölve fogta a térdét. Előre láttam, óriási „nagy baj” történt.

- Óvónéni! Zsolti ellökte Zolikát! Nézd meg, mit tett vele! – kiabálta már messziről teljesen kikelve önmagából.

- Jó, megnézem, gyere! – indultam feléjük – Jól van, semmi komoly, csak egy kis horzsolás, bemegyünk az orvosi szobába, és szépen lekezeljük. – nyugtattam őket.

- Rendben! De én is megyek veletek! – egyezett bele Berci. Megfogtam az öccse egyik kezét, ő meg a másikat, és besétáltunk az orvosi szobába.

- Így ni… - mondtam, amikor elővettem a fertőtlenítőszert, és a kötszereket.

- Nem fog fájni? – aggódott Berci. A kicsi közben csendesen sírdogált.

- Dehogyis! Nézd! Ez direkt gyerekeknek való, nem csípős fertőtlenítőszer, a kötszeren sok szép minta van! Milyet kérsz Zolika? – mutattam egy párat.

- Oroszlánosat! – csillant fel a fiúcska szeme.

- Rendben… - lefertőtlenítettem a sebet, már éppen ragasztottam fel a kötést…

- Gyere gyorsan, eltűnt Hermina! – kiáltotta a dajka néni.

A kislány ugyanis már egyszer hazaszökött, amikor kinyílt az ajtó, naná, hiszen az óvodától nem messze lakott. Mindenki ijedten rohangált, mert az udvaron nem látták sehol.

- Rögtön megyek, csak befejezem a „gyógyítást” – kacsintottam a két fiúra - Berci! Segítesz nekem megkeresni Herminát az udvaron? – néztem rá, mert tudtam, mindig lelkes, ha fontos, felelősségteljes dolgot bíznak rá. A komoly nagyfiú látta, az öccse rendben van, nincs nagy baj, és már nem sír…

- Jó, segítek, csak előbb megölöm a Zsoltit, aki bántotta a testvéremet! – kiáltotta, és felugrott.

Egy hirtelen váltással ész veszejtve rohant, hogy a szót tett kövesse. Alig bírtam utána futni, hogy Zsolti életét megmentsem, hiszen csak véletlen volt…

- Megvan Hermina! – kiáltották felém a többiek.

- Jó! – szóltam vissza futás közben, éppen jókor értem oda, Berci már „elővette” a tettest.

- Most pedig vendetta lesz! Szemet szemért, fogat fogért! Megértetted! – és megmarkolta a nyakán a ruhát.

- Várj! Berci, várj! – kiáltottam lihegve - Zsolti nem tehet róla, véletlen volt, előfordul az ilyen a játék hevében, főleg, ahogyan ti futkároztok! – közben megfogtam a kezét, az ujjait nagy nehezen, egyenként sikerült lefejtenem az ijedt áldozat nyakáról - Zsolti, ugye véletlen volt? – kérdeztem a megszeppent fiút.

- Igen… - nyögte ki ijedten.

- Na, látod? Véletlen volt, nem direkt! Barátod Zsolti?

- Hát… Eddig az volt… - bizonytalanodott el Berci.

- Akkor most is az, hallottad, mit mondott, véletlen volt! – folytattam a béketárgyalást.

- Ja, jól van, rendben, akkor most is az! Kezet rá! – nyújtotta kezét Zsolti felé.

- Oké! – csapott bele a másik felvidulva.

- Barátok vagyunk?

- Barátok!

- Akkor futás! Gyerünk, támadjuk meg az indiánok sátrait! Nézd, ott a homokozónál! Utánam! – mutatott a várra, és már együtt futottak tovább.

- Hú! – töröltem le a homlokom - hol volt Hermina? – kérdeztem, miután elrendeződtek a dolgok.

- Bement szó nélkül az öltözőbe! – nevettek a többiek a nagyjelenet után.