Egy majdnem 16 hónapos nagyfiú ünnep- és hétköznapjai

Történetek:

Átlag:

Hozzászólások:

Kismődiné Kis-Ferencz Katalin | 2011.01.10 09:39

Egy majdnem 16 hónapos nagyfiú ünnep- és hétköznapjai

Sziasztok!

Van pár mesélnivaló a tarsolyomban. És most igyekeznem is kell, mert január 8-án reggel én már úton leszek a nagy Ausztriába. Ez lesz az első hivatalos külföldi kiküldetésem, igaz, pocaklakóként már több idegen régióban is jártam. Na de erről majd egy következő levelemben beszámolok, előzetesként elég legyen annyi, hogy Apával és Anyával elmegyünk egy hétre síelni NagyMamusék és baráti klánjuk társaságában. A részletekről mint már említettem majd később.

Hogy mostanra mit ajánlhatok? Betekintést Marci, vagyis jómagam második karácsonyába, szilveszterébe és mindennapjaiba.

Először talán elmesélem, hogy Anya fohászait meghallhatta Holle Anyó és jópárszor megrázta odafent a dunyháját. Ugyanis tavaly télen rengeteg hó esett, de akkor még kicsi voltam, így Anya nem tudott szánkózni vinni engem. Viszont attól félt, hogy idén biztos nem lesz annyi hó, mert tavaly kieste magát. (A pozitív gondolkodás, ugye Anya??!!!)

Szóval esett a hó, igaz eleinte nem maradt meg, de aztán nem volt mese, mehettünk szánkózni! Jó móka, tetszik nagyon. Amikor Apa húz, ő cifrázza is, szalad velem, aztán a végén kifordulok, természetesen szánkóstul együttJ Anya nyugiban húz, de én azt is kedvelem, nézelődök, Apáék szerint olyan vagyok a szán(k)omban, mint egy kis cáratyuska. Egy idő után lecsúszom kicsit és inkább hasonlítok egy bobosra. Ugyan kis idő elteltével visszaültetnek, de én szeretem ezt a „lecsúszott” pozíciót is, hiszen onnan teljesen más perspektívából látom a világot.

Két rossz élményem is fűződik a szánkózáshoz, plusz egy Anyának is, amikor majdnem elhagytuk az egyik újonnan vett bakancsom…Szóval az egyik rémálom a kezeslábas, gyűlölöm felvenni, macerás az egész, meg még alá is kell öltözni, melegem van rögtön, nem beszélve Anyáról, aki szó szerint leizzad, mire megküzd velem és az overállal. A másik negatívum akkor történt, amikor Apa egy hepe-hupás terepen húzott és egy kanyarban felborultam, arccal a hideg hóba. Nagyon rémes volt, üvöltöttem rendesen, az arcom olyan piros lett pillanatok alatt, hogy csak na, ne is beszéljünk róla többet…

Karácsonykor – szokásomhoz híven – nem könnyítettem meg Apáék dolgát, sőt! Alig egy órát aludtam, így éppen hogy csak fel tudták állítani a fát. A fények és a díszítés már velem együtt történt, értsd engem kerülgetve, az éppen megkaparintott dobozokat, díszeket megmenteni próbálva. Az idén igazán szép fánk lett, a mi „kis” büszkeségünkJ

Megmondom őszintén, hogy szenteste még nem hatott át az áhítat a karácsonyfa irányába. De már másnap reggel megszállt az ünnep szentsége, ami azóta is tart. Minden reggel – továbbra is 6-kor kelek, kivéve amikor néha visszaalszom –, amikor Anya a karjában kihoz, alig bír velem. Mert én, hiába van sötét, nagy lelkesen mutogatok a karácsonyfa felé és hangosan nyögdécselek is. Anyának már nem kell tolmács, tudja mi a dolga, odabotorkál a karácsonyfához és bedugja a konnektorba az égők dugóját. Na, ekkor még hangosabban nyögök, olyasvalamit, hogy ááááááá, meg höööööö és mutogatom a díszeket és az égőket. Aztán tovább navigálom Anyát, először az egyik ablakon díszelgő világítós fenyőfát kell bekapcsolnia, majd a másik ablakon lévő szarvast. Mindkettő amint fényre derül, hangosan örvendezek és nagyon boldog vagyok. Imádom őket, ha Anya megkérdezi, hogy hol a fenyőfa, a karácsonyfa és a szarvas, akkor szépen megmutogatom mind, aminek meg Anya örvendezik nagyon. Persze azért én isJ Olyannyira szeretem őket, hogy mikor elmegyek aludni – legyen az délelőtt, délután vagy este – mindig szépen elköszönök mindhármuktól, integetek nekik, amint Anya felsorolja a nevüket. Sőt, néha már magamtól integetek nekik, amiből Anya levonja a következtetést, hogy álmos vagyok és rendkívül büszke rám, hogy magamtól jelzem, aludni akarok. És igazából el sem akarja hinni, hiszen ez nem rám vall. Mármint hogy aludni akarok, magamtól.

A karácsonyi busójárás idén is a tavalyi menetrendhez hasonlóan zajlott, szenteste otthon, karácsony első napján Mamuséknál, másnapján Nagyinál gyűltünk össze és vártuk a Jézuskát.

Az ajándékokat még nem igazán tudtam értékelni. Pontosabban volt, amit egyáltalán nem, van olyan ajándékom – több is –, ami még a fa alatt hever, és vannak olyanok, akikkel egy-két nap múlva barátkoztam csak össze. Ilyen a búgócsigám, akitől először féltem, de aztán megkedveltem a kis tompa hangját és tekergő alakját. Aztán a fa kisvasút, amit Apával közösen kaptunk Anyától. Igaz, inkább szétszedni szeretem, amit Apa összerak. Viszont a Nagyitól kapott felmosó vödröt azonnal a szívembe zártam, hisz tudjátok, nagyban kiveszem a részem a házimunkából. Szóval a korábban említett 14 házimunkámon kívül most már naponta felmosok. Anya vizezi be a felmosó rongyot, én meg közben nagyokat vigyorgok, amíg blugy-bluggyol (mármint AnyaJ). Aztán kicsavarja a felmosófejet és innentől kezembe veszem az irányítást és a felmosót. És szépen, akkurátusan takarítok.

Ezenkívül segítek megteríteni. Apa vagy Anya mondja, hogy vacsora és én már rohanok is a fiókhoz, húzom ki és veszem elő a rongy alátétet. Majd viszem az asztalhoz és próbálom feltenni a tetejére. Több-kevesebb sikerrel.

És kidobom a szemetet! Apáék mondják, hogy Marci ezt dobd ki a szemétbe és én megteszem, hadd pihenjenek kicsit. Persze jól megszemlélem a kidobandó illetőt, majd elsétálok a szemeteshez, kinyitom, körülnézek a környékén, majd ha mindent rendben találok, kidobom a szemetet, majd becsukom az ajtót. És tapsvihar! Anyáék is tapsolnak és természetesen én isJ

Az idei szilveszter a tavalyihoz hasonlóan, ágyban, álomba merülve telt. Bár Anya rendkívüli módon aggódott és morgott is a környékbeli számtalan durrogtató miatt, engem egyáltalán nem zavartak. Január elsején délelőtti alvásom miatt lemaradtam Schmitt Pali évnyitó beszédéről és egy kicsit az újévi koncertről is. De a nagyját szerencsére láttam, hallottam. Anya főzött lencsét, egy hadseregre valót, én meg is hagytam a seregnek, egyék csak ők. Viszont Anyáék két napig ették, sőt Apa még hétfőn is vitt magával munkába, úgyhogy remélhetőleg nagyon szépek lesznek és mindig lesz jó sok túró rudi a hűtőben (mert nem csak szépek, de gazdagok is lesznek).

Képzeljétek! Képes vagyok akár fél órán keresztül is egy helyben ÜLVE játszani a szőnyegemen. Mostanában imádok ki-be pakolászni. Egyik dobozból a másikba, a duplos házikó ajtaján ki-be, háromszög formából négyszögbe, kisebb tálkából a nagyobba, az új babytaximba, a pelusos dobozba be-és ki. A lényeg, hogy a négy kedvencem ott legyen: két kismaci, egy hóemberke és egy kisautóból kiszuperált ülésJ Volt egy hódom is, de azt egy ideje nem találjuk, és pár napja a sárga macikám sem…A másik kismaci és a hóemberke a NagyMamuséktól kapott ajándékon volt a csomagolás díszítése. Na, hát engem ez érdekelt a legjobban! Anyáék egyik nap nagy vígan előszedtek egy marék kis mütyürt, törpikéket, ezt-azt, de engem csak a bevált négyes érdekelt. Ebben konzervatív vagyok, ragaszkodom a megszokott, bevált dolgokhoz. Aztán egyszer majd lehet, hogy megbarátkozom velük. Talán.

Anya az elején még az időt is mérte, annyira el volt képedve, hogy ülve bírok maradni és úgy játszom. A társaságát azért igénylem, elég ha ott ül, néha szegény el is bóbiskol, bár nem értem miért, amikor ötvenedszerre rámolom ki-be a macikat a házikó ajtaján…

És azt is kedvelem, amikor a három darabból álló halacska formát szedem szét és rakatom össze Anyával, de a szeme kizárólag az enyém, azt én nyomom vissza a helyére, jó erősenJ

Röviden ennyit az előző hónapomról. Anya nagyban csomagol, csupa meleg holmit, megmondom őszintén, ez annyira nem tetszik, de remélem a végeredmény jól fog elsülni!

Beszámolók róla mindenképpen!

Addig legyetek jók, vigyázzatok Magatokra, élvezzétek a telet, ha kevés a hó, szóljatok és hozok. És ne feledjétek, bár messze megyek, majd sokat gondolok Rátok!

puszi és pacsi:

az egy helyben ülve is játszó pakolóbajnok