Brátán Erzsébet | 2011.09.20 17:07

A futóbajnok

A FUTÓBAJNOK

Viki heves vérmérsékeltének köszönhetően minden feladatát szélsebesen végezte el. Folyton túlvállalta magát, állandóan sietett, rohant. Ebből a tulajdonságából még a folyton múló évek sem tudtak lefaragni, bármi történt, ő futott, szedte a lábait, csak mielőbb odaérne alapon. Sajnálta az utcán töltött időt, mert az alatt fontosabb dolgokat végezhetett volna.

Egy tőle fiatalabb férfi, aki nyugodt, lassú természetéről volt híres, rendszeresen cukkolta ezért. Ha meglátta futni, már messziről mosolygott, és soha nem mulasztotta el vicces megjegyzésekkel illetni, miszerint: „siess, mert elkésel”, „fuss, még első lehetsz” „benevezlek egy futóversenyre” „biztosan te nyered a bajnokságot” „Szóltam a rendőrnek szereljen fel egy lámpát ide, ha erre jársz, mindig zöld utat jelezzen, nehogy összeütközz egy kamionnal!” „Várj, félreállok, ha jön a japán gyorsvonat!” „Ó! Az olajozott Villám! Hölgyem!”Esetleg egy nyugodtabb tempónál: „Kérem, mi ez a lassúság?” „Ej, veszítettél az erődből?” Ezen általában együtt jót nevettek, Viki tovább rohant, a férfi pedig folytatta az útját a megszokott lassabb tempójában.

Az idei olimpiánál szintén naponta viccelődtek, majd egy verőfényes napon Viki lassan bandukolt hazafelé. Lajos messziről vigyorogva integetett.

-          Mi történt? – tetette a csodálkozót.

-          Áh! – legyintett Viki, akinek akkor nem volt kedve futni.

Különben is eldöntötte, hogy már felnőtt ember, és tényleg megpróbál lassabban közlekedni, mert hát ugye ott az a mondás: „Lassan járj, tovább élsz!” Valóban, a bölcsek, az idősek, a bölcs öregek soha nem rohannak ész nélkül. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok közepette megpróbált direkt lassabban járkálni.

-          Ejnye! Hát így aztán nem fogod megnyerni az olimpiát! – folytatta a férfi egyre közeledve.

-          Ó! Hát már vége az olimpiának, és most pihenek! Érted?

-          Ja, akkor jól van, már azt hittem, valami baj van! – folyatta a férfi.

-          Különben is, nem láttad, hogy a futóbajnokságot én nyertem meg? – kérdezte Viki, miközben elhaladt a férfi mellett.

-          Ja! Akkor te voltál az a villám, aki elcikázott a képernyőm előtt az érem átadásánál? – vihogta.

-          Én hát! Nem ismertél meg?

-          De, most, hogy mondod! – nevettek mindketten, a férfi még visszanézett.

-          Na, ugye! Megmondtam! – nevetett Viki távolodva.

-          Ez igen! Ezt nevezem! Így kell az élethez hozzáállni! – nevette a szomszédos járdát söprögető idősebb hölgy.

-          Jó napot kívánok! Csak így szoktuk egymást heccelni… - magyarázta Viki.

-          Ez csodálatos! Jaj, de jó volt hallgatni! Igen, azt hiszem, így kell élni! Ez ám az élet! Az ember ilyen mentalitással sohasem lesz beteg, túlélhet mindent, mindent, minden gondot, bármi bajt! Köszönöm! – mosolygott a hölgy, akinek a kezében még a seprű is megállt arra néhány pillanatra.

-          Én köszönöm! Viszont látásra! – mosolygott tovább Viki, és hazáig nem tudta leradírozni arcáról a jóleső vigyort.

Történet küldése ismerősnek

Ehhez a történethez még nincsenek hozzászólások!

Jelentkezzen be, hogy hozzászólhasson a történethez!